Elszegényedési csúszdán a magyar nyugdíjasok — Hogyan szállhatnának le róla?

Nyugdíj

Cikkem első részében arra mutattam rá, hogy még csak néhány hónap telt el ebből az évből, de a nyugdíjas társadalom máris hitelezi az államot. A magas infláció miatt idén valószínűleg kétszer is nyugdíjkorrekcióra lesz szükség. Az éves infláció várható mértéke idén 10,3 százalék lehet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb előrejelzése szerint, miközben idén januárban a nyugdíjemelés 5 százalékos volt. Hogy lehetséges ez?

Kis nyugdíjemelési történelem

2012-től a nyugdíjakat minden év januárjában az emelés évére a központi költségvetésről szóló törvényben tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni. Ennek megfelelően például 2021-ben az emelés két rendkívüli (júniusi és novemberi) kiegészítő emeléssel együtt összesen 4,8 százalék volt, 2022. januárban pedig 5 százalékkal emelték a nyugdíjakat.

A nyugdíjtörvény szerint az adott év novemberében pótlólagos nyugdíjemelésben akkor részesülhetnek a nyugdíjasok, ha a KSH inflációs adatai alapján számított mérték legalább 1 százalékponttal meghaladná a januárban érvényes növelési százalékot. Ilyenkor az emelési különbözetet novemberben, januárig visszamenőleg megkapják a nyugdíjasok.

Ezt a helyzetet élik meg úgy a nyugdíjasok, hogy ők hiteleznek a magyar államnak az utólagos korrekció időpontjáig, hiszen a nekik járó pénzt használja az állam 10 hónapon keresztül.

Ha a KSH által utóbb kalkulált emelés és a januári növelés közti különbség kisebb 1 százalékpontnál, akkor az egész évre felszorzott többletet egy összegben utalják a novemberi ellátásokkal együtt, és a havi különbözettel növelt összeg lesz a következő évi emelés alapja. Ha év közben módosulna a költségvetési törvényben az inflációs előrejelzés, akkor ehhez igazodva rendkívüli korrekcióra is sor kerülhet, mint történt ez 2021. júniusban és történik várhatóan idén júniusban is.

Jelenleg a nyugdíjemelés így kizárólag a tárgyévre tervezett fogyasztóiár-indextől függ.

A becslésre alapozott emelés nyilván nagyobb lehetőséget ad a kormányzatnak (akár felül, akár alul kívánja becsülni az inflációt), mintha az inflációs tényadatok alapján kellene az emelést végrehajtani, mint történt ez a korábbi időszakokban. 2012 előtt ugyanis a tárgyévet megelőző év I-III. negyedévi és az azt megelőző év IV. negyedévi tényleges inflációs rátájához igazították a januári emelés mértékét.

Hogy volt korábban?

Korábban (2010 és 2012 között) a GDP legalább 3 százalékos növekedése esetén az infláció mellett a nettó kereset emelkedését is belekalkulálták volna a nyugellátások növelésébe, de erre sosem került sor a GDP akkori siralmas alakulása miatt.

2010 előtt hosszú ideig a svájci indexálás szerint emelték a nyugdíjakat, vagyis fele-fele arányban kalkuláltak a várható országos nettó keresetnövekedéssel és az inflációval. Ez azonban 2010-ben már fenntarthatatlanul drága megoldásnak bizonyult, pedig ezzel részben nyilván meg lehetett előzni a nyugdíjak értékének leszakadását az aktív korúak keresetétől.

Nem véletlen, hogy a nemzetgazdasági átlagbér 2014-től tapasztalható viszonylag gyors növekedése egyre több nyugdíjas szervezetet ösztönzött arra, hogy követeljék a vegyes emelés (a svájci indexálás) valamilyen verziójának visszaállítását.

Korábban a nyugdíjemelés technikájának számukra nagyon kedvezőtlen változása különösebben nem tűnt föl a nyugdíjasoknak, hiszen 2014-ig jelentősen – több, mint 8 százalékkal –  emelkedett a nyugdíjak reálértéke, annak ellenére, hogy az emelés csak az infláció mértékét követte. Ugyanis 2014-ig négy éven keresztül a kormány a várható inflációt politikai és egyéb nemzetgazdasági megfontolásokból a tényleges mérték fölé becsülte, s miután a becsült infláció mértékével nőttek a nyugdíjak, az alacsonyabb inflációs környezetben gyorsan nőtt a reálértékük. (Az inflációs felülbecslés egyik fontos összetevője a rezsicsökkentés volt.) Természetesen azt megnyugvással fogadták a nyugdíjasok, hogy a plusz pénzt nem kellett visszafizetniük.

Ez az emelési aranykor azonban – amely az akkori években felért egy 13. havi nyugdíj porlasztott kifizetésével – 2015-től megszűnt.

Attól ugyan nem kellett és nem is kell tartani, hogy visszatér a nyugdíjak 1990-es évtizedre jellemző drámai értékvesztése (a havi átlagos ellátás reálértéke 2001-ben 16 százalékkal volt alacsonyabb, mint 1990-ben), de a reálérték-növekedés megállt, és a felgyorsult infláció közegében javulás nem is várható.

Ugyanakkor a nyugdíjemelés az inflációs verziójában is rengeteg pénzt emészt föl. Az ONYF állománystatisztikái alapján a nyugdíjemelésre jogosultak száma a lakosság egynegyedét teszi ki: a kétmillió harmincezer öregségi nyugdíjas – ideértve a nők kedvezményes nyugdíjában részesülő több mint 130 ezer hölgyet is – mellett ide tartoznak az egyéb emelésre jogosító ellátásokban részesülők, vagyis összesen 2,5 millió ember. A nyugdíjkiadásokra fordított átlagosan évi 4000 milliárdos nyugdíjkasszával számolva így egyetlen százalékpontnyi növelés 40 milliárd forintba kerül.

2014 és 2021 között a nemzetgazdasági átlagbér az inflációt két-háromszoros mértékben meghaladó tempóban nőtt, emiatt a nyugdíjaknak a — csak inflációval korrigált — vásárlóértéke mindinkább csökkent az aktív korúak keresetéhez képest.

Ennek a relatív elszegényedési csúszdának a meredekségét jelentősen csökkenti a 13. havi nyugdíj, sőt, a magas infláció fennállásának időtartamára a csúszda hatása meg is szűnhet. Ez azonban nem segít sem a régen nyugdíjban lévők, sem pedig a kisnyugdíjasok helyzetén. A nyugdíjemelés inflációs módszere mindenképpen módosításra szorul.

Milyen lehet az optimális nyugdíjemelési eljárás?

A nyugdíjemelésnek az infláció mellett ellensúlyoznia kell a nyugdíjmegállapítás módszeréből fakadó anomáliákat is. A nyugdíjak alapjául szolgáló átlagkeresetet ugyanis úgy állapítják meg, hogy a megállapítás éve előtti év nettó nemzetgazdasági átlagkereseti szintjéhez igazítják az 1988 óta évente keresett, nettósított pénzeket, így adódik egy számított, havi nettó életpálya átlagkereset összeg, amit beszoroznak a szolgálati idő egész években mért hosszától függő, százalékos nyugdíjszorzóval, és ez lesz a nyugdíj összege. Miután a mindenkori nyugdíjmegállapítás előtti év nemzetgazdasági átlagkereseti szintje a referenciaérték, ezért 2015 óta minden évben sokkal jobban járt az a nyugdíjba menő, aki egy későbbi évben kérte a nyugdíja megállapítását.

Emiatt gyakorlatilag ugyanolyan erejű tényező az, hogy melyik évben kéri valaki a nyugdíjat, mint az, amitől egyébként függ a nyugdíj, vagyis a ledolgozott évek száma és az említett életpálya átlagkereset.

Ennek a valorizációs eljárásnak az eredményeként a friss nyugdíjasok nyugdíjának összege a megállapítás évében kielégítően igazodik a nemzetgazdasági átlagkeresethez, de már a nyugdíjazás második évétől megkezdődik a nyugdíj vásárlóerejének relatív csökkenése. Ennek oka a jelenlegi nyugdíjemelési módszer, amely szerint a nyugdíjakat csak az infláció mértékével emelik, így minden olyan évben, amikor a nemzetgazdasági nettó átlagkereset növekedési üteme magasabb, mint az infláció mértéke, a nyugdíjasok lejjebb csúsztak a viszonylagos elszegényedés csúszdáján. Nem véletlen, hogy egyre erőteljesebbé vált az elmúlt években a svájci indexálás visszahozatalára irányuló követelés.

Ha a svájci indexálást alkalmazták volna a nyugdíjemelés során 2015 óta, akkor az átlagnyugdíj összege 2022-ben meghaladná a 200 ezer forintot.

A nyugdíjemelésnek azonban nemcsak a relatív lecsúszást kell lassítania (ezt megteszi a 13. havi nyugdíj visszavezetése is), hanem a korábban megállapított, és emiatt fokozottan zsugorodó értékű nyugdíjjal rendelkezőkkel szembeni méltánytalanságot is orvosolnia szükséges. Ezért a nyugdíjemelés rendszerébe a béreket és az inflációt előre meghatározott százalékos mértékben követő vegyes indexálás mellett mielőbb célszerű beépíteni a korábbi évek elszegényedési csúszdáján egyre mélyebbre süllyedt nyugdíjak kompenzációs növelését biztosító, azaz a valorizációs szorzók mindenkori értékéhez igazodó korrekciós indexálást is.

Ha ez nem történik meg, akkor a 13. havi nyugdíj csillapító hatása ellenére elkerülhetetlenné válhat a nyugdíjak külön korrekciós célú emelése annak érdekében, hogy csökkenjen a nyugdíjak összegeiben a nyugdíjazás éve szerinti méltánytalan eltérés és a nyugdíjak között kialakult indokolatlan aránytalanság, amelynek semmi köze a nyugdíj alapjául szolgáló keresetek és a szolgálati idő hossza szerint kialakult, indokolt különbségekhez.

A nyugdíjak között kialakult aránytalanságok egyre vállalhatatlanabbak, a medián nyugdíj értékénél (pillanatnyilag 135 ezer forint) akár húszszor, a minimálnyugdíj  összegénél (15. éve változatlanul 28500 forint) akár százszor nagyobb nyugdíjakat is megállapíthatnak, hiszen nincs nyugdíjplafon. A nyugdíjak arányaiban továbbra sem jutnak megfelelően kifejezésre az aktív korban szerzett szolgálati időben meglevő különbségek (az első húsz év kétszer annyit ér mind a mai napig, mint a második húsz év, miközben az egyes évek értékének rángatózása továbbra is fennáll). A leendő nyugdíjak összegében — a járulékfizetési plafon 2013-as eltörlése következtében — túlságosan is kifejezésre juthatnak az aktív korban elért, járulékfizetés alapjául szolgáló keresetekben meglevő különbségek, amelyet a degresszió 2013 óta változatlan keretrendszere semmilyen módon nem tud kordában tartani.

A finanszírozhatatlanul magas nyugdíjak mellett időzített bombaként ketyeg a nyugdíjrendszer jövőjében a siralmasan alacsony nyugdíjvárománnyal rendelkező tömegek (katások, őstermelők, részmunkaidősök, minimálbéresek és hasonló, rendkívül alacsony járulékalapot biztosító foglalkoztatási jogviszonyokban dolgozók) helyzete is, akik a megélhetéshez messze nem elegendő várható nyugdíjukra tekintettel kiszámíthatatlan társadalmi kockázatot gerjeszthetnek.

A nyugdíjak összegeiben az utóbbi években nemhogy nem mérséklődtek a nyugdíjazás éve szerinti eltérések, hanem drámaivá fokozódtak.

Azonos életpálya esetén egy 2015-ben megállapított nyugdíj lehet, hogy akár 80%-kal alacsonyabb egy idén megállapítandó nyugdíj összegéhez képest, és reálértéken, az inflációs hatásokat figyelembe véve is 50% körüli lehet a változás.

Mindez összességében sem elég a valóban méltányos nyugdíjemeléshez, hiszen a nyugdíjemelés rendszerének nem csak a nemzetgazdasági nettó átlagkeresettől való folyamatos leszakadást kell kezelnie, hanem a nyugdíjas társadalom szétszakadását is.

A szétszakadást csak a nyugdíjemelés differenciált mértéke lassíthatja, például a sávos nyugdíjemelés módszere révén, amikor a kisebb nyugdíjas nagyobb arányú vagy nagyobb összegű nyugdíjemelésben részesül.

A minden nyugdíjast a saját mindenkori januári nyugdíja összegével egyező összegben megillető 13. havi nyugdíj ezt a szétszakító hatást turbófokozatba kapcsolta, hiszen egy 100 ezer forintos nyugdíjban részesülő 100 ezer forintot, egy 300 ezer forintos nyugdíjban részesülő 300 ezer forintot kap 13. havi nyugdíj címén, miután a 13. havi nyugdíjnak nincs felső küszöbértéke. Azokban az európai nyugdíjrendszerekben, amelyekben a 13. havi ellátáshoz hasonló plusz juttatás működik, a kifizethető összeget korlátozzák vagy mindenkire azonos összegben határozzák meg.

A nyugdíjemelés svájci típusú, vegyes indexálásra épülő átalakítása tehát szükséges, de nem elegendő, mellette a nyugdíjmegállapítás éve szerinti valorizációs korrekciót és a nyugdíj összegétől függő sávos korrekciót is be kell építeni az emelés majdani új eljárásrendjébe.

EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a [email protected] címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.

Címlapkép: Getty Images

Оцените статью